Elsöprő klímakontroll korszerűsítési siker a multinacionális üzletlánc 4 telephelyén

A TESCO-t talán senkinek nem kell bemutatni, hiszen a világ egyik legnagyobb nemzetközi kiskereskedelmi üzletláncáról van szó. A magyarországi leányvállalat 1994 óta van a piacon, az elmúlt évtizedekben pedig a második legnagyobb brit befektetővé és munkaadóvá vált hazánkban.

Eredmények

Lényegesen kevesebb tisztítást igénylő hőcserélők
Előzetes méréseken alapszik
Meglévő víz infrastruktúrára épült
A TESCO 4 különböző telephelyén is szerette volna meglévő hűtőrendszerét korszerűsíteni, melyhez az Oxycom PreCooll nedvesítőfalas egykörös adiabatikus előhűtő rendszerét választották. A fejlesztés a siófoki áruházzal kezdődött - a "pilot-projekt" során technikusaink adatgyűjtő PLC-vel tesztelték a rendszer üzemi paramétereit, a rooftop önfogyasztását és hűtőteljesítményét.

A siófoki rendszer azóta is az elvárásoknak megfelelően működik: normál hálózati vízzel üzemel, az öntisztító betétek tökéletesen végzik feladatukat, a hűtőfal pedig egyfajta előszűrőként is funkcionál a gépen, hatékonyan szűrve a levegőben lévő szálló port és nyárfaszöszt. Az előhűtéssel ellátott rooftopot ráadásul azóta sem kellett tisztítani, szemben a többi hőcserélővel, melyek évi 3-4 alkalommal is tisztítást igényelnek. A TESCO elégedettségét nyugtázza, hogy a siófoki teszt projektet követően 3 másik áruházukban is az Oxyma innovatív, fenntartható megoldását választották.

Tekintve, hogy a pilot projekt sikeresnek bizonyult, a TESCO 3 másik áruházban az Oxyma a komplett kereskedelmi hűtés - így a hűtőbútorok és -kamrák - hűtéstechnikai rendszerét korszerűsítették, a kondenzátorok elé telepített előhűtéssel.
  • Szorgalmas Gábor
    Gyárigazgató • Toyo Seat Europe
    At first I was very sceptical about the predicted high energy savings. Once the system was installed, I was able to test the performance and it proved to be above the usual expectations.
    Toyo Seat Europe Case study

További esettanulmányok

New System / 2023

Toyo Seat Europe

84% decrease in cooling energy expenditure
MODERNIZATION / 2023

Pauker Holding

Upgrading a single-stage adiabatic system to a two-stage design for enhanced performance.
New System / 2023

Filtrona

Two-stage adiabatic cooling and ventilation system to combat air pollution and heatwaves.
Modernizáció / 2023

AlkotásPoint

Adiabatic pre-cooling in one of Budapest's iconic office buildings
New System / 2023

Harman Becker

Supporting manufacturing processes with customized, innovative air coolers
New system / 2023

RAFI Hungária

Our custom-developed, state-of-the-art humidification system is also an ideal choice under strict ESD protection regulations
Modernizáció / 2024

Michelin Hungária

Hatékonyabb folyamatok és élhetőbb munkahely egyedileg fejlesztett klímakontroll rendszerrel
Modernizáció / 2024

Certa

Fémipari csarnok működésének optimalizálása négyévszakos klímakontroll megoldásokkal
Modernizáció / 2023

Gyermelyi

Hatékony komforthűtés innovatív kétkörös adiabatikus párahűtő rendszerrel
New System / 2023

Vita-Sütő

Kétkörös adiabatikus klíma kontroll megoldás pékipari kihívásokra
Modernizáció / 2024

United Caps

Folyadékhűtő rendszer teljesítményének növelése komplex modernizációs programmal
Új rendszer / 2024

WestRock

Magasnyomású direkt porlasztásos párásítás és intelligens vízkezelés csomagolási termékek védelméhez
Új rendszer / 2024

Javipa

Stabilabb nyomdaipari gyártófolyamatok és termékminőség fejlett páraszabályozási technológiával
Modernizáció / 2023

TESCO

Elsöprő klímakontroll korszerűsítési siker a multinacionális üzletlánc 4 telephelyén

Contact us

oxyma@oxyma.hu
General questions: +36 (46) 999-689
1034 Budapest, Makovecz Imre u. 21. Fszt. 6.
As per prior phone consultation.

3433 Nyékládháza, Ady Endre u. 49/A
Opening hours: 8:30-17:00

Follow us

Subscribe to our newsletter
Ask our team.
crossmenu