Négyévszakos csarnok kondícionálás

Az Oxyma négyévszakos, klímasemleges megoldásai dinamikusan alkalmazkodnak a szezonális igényekhez. Míg nyáron főként hűtik és párásítják a levegőt, addig télen fűtenek, az átmeneti időszakban pedig elsősorban szellőztetés és páraszabályozás révén biztosítják a megfelelő komfortot és termelékenységet.

85-90% várható hűtési és fűtési energiamegtakarítás

50-60% beltéri várható 
relatív páratartalom

25-26 °C állandó 
hőmérséklet egész évben

Évi 2 karbantartás,
15+ év várható élettartam

Hűtés és párásítás
Fűtés és hővisszanyerés
Szellőztetés

Hűtés és párásítás

Az adiabatikus hűtőrendszerek a víz elpárologtatásából nyerik hűtőteljesítményük 95%-át. Ez azt jelenti, hogy viszonylag kis mennyiségű víz felhasználásával is jelentős mértékű hőmérséklet-csökkenést tesznek lehetővé. 1 m3 víz elpárologtatásával 695 kW hűtőteljesítmény előállítására képesek.

A víz, mint hűtőközeg

A adiabatikus hűtőberendezések működésének alapját adó víz, a bolygó egyik legerősebb és leggyakrabban előforduló hűtőközegeként, kiemelkedően magas párolgáshővel bír. És minél magasabb párolgáshő jellemez egy anyagot, annál több hőt képes elnyelni a levegőből, amikor elpárolog.

A víz emellett egyéb pozitív tulajdonságokkal is rendelkezik, amik felbecsülhetetlen értékű erőforrássé teszik.
Nincs ózonbontó potenciálja
CO2 egyenértéke nulla
Nem mérgező
Nem robbanás veszélyes
és nem gyúlékony
Nem gyorsítja a globális 
felmelegedést és az üvegházhatást
Párolgás közben visszakerül
a természet körforgásába

Hogy működik az adiabatikus hűtés?

Az adiabatikus (vagy párologtató) hűtés a víz természetes párolgásának elvén működik. A hűtési folyamat során a víz egy légáramban elpárolog és vízgőzzé válik. Ehhez az átalakuláshoz energiára van szükség, melyet a víz hő formájában von el 
a levegőből, aminek eredményeként a levegő lehűl. Alkalmazás tekintetében két fő típust különböztetünk meg: egykörös, valamint kétkörös adiabatikus hűtést.
Szabadhűtés
A hűtésre persze az átmeneti évszakokban is szükség lehet, amikor a hűvösebb kinti levegő ellenére, az ablakokon besütő fény és a gépek működése következtében a beltéri hőmérséklet kellemetlenné válhat. A hagyományos légkondicionálókkal ellentétben, az Oxyma innovatív technológiái a kültéri hőmérsékletet természetes szabadhűtéssel használja, így pusztán ventilátor munkával hűti az adott helyiséget, a lehető legalacsonyabb inputenergia felhasználásával.

Egykörös adiabatikus hűtés

15-40%
Energy savings
Az egykörös (direkt) adiabatikus hűtés esetén a forró külső levegőt egy elektromotoros ventilátor segítségével, nedves párologtató hűtőbetéteken keresztül, kényszer áramoltatjuk. 
A betéteket egy keringető szivattyú folyamatosan nedvesíti, vizet juttatva a hűtő-párologtató betétek tetejéhez. 
Az így lehűlt levegőt ezután az épületbe fújjuk.
A hűvös kiáramló levegő a párologtató betét hatékonyságától (azaz a párolgási hatékonyságtól) függően a nedves hőmérséklet 70-90%-ára hűthető le. A levegő 10-14°C-kal alacsonyabb (külső 36°C esetén 22,4°C) a környezeti hőmérsékletnél, de a relatív páratartalma magas (akár RH90%). Ezért a direkt (egykörös) adiabatikus hűtés nem ajánlott a munkahelyi és a lakókörnyezet hűtésére.
PreCooll - Nedvesítőfalas adiabatikus előhűtés
Egykörös (direkt) adiabatikus hűtési technológiával működik PreCooll adiabatikus előhűtő rendszerünk, amely bármilyen típusú léghűtéses kondenzátorra felszerelhető és fenntartható, hatékony módon kínál megoldást hűtési problémáira.
Termékbemutató katalógus

Kétkörös adiabatikus hűtés

80-85%
Energy savings
A kétkörös adiabatikus hűtés egy gépen belül kombinálja 
az (indirekt) párahűtési technikát és az egykörös (direkt) adiabatikus hűtést. Az első lépésben a víz párologtatása segítségével hideg keringetett vizet állítunk elő és egy levegő-víz hőcserélőben előhűtjük a levegőt, a második lépésben pedig a nedves párologtató betétekkel tovább hűtjük azt.
Mivel az első lépésében nedvességet nem adunk a rendszerhez, az eredmény jelentősen alacsonyabb hőmérsékletű és nedvességtartalmú levegő. A kétkörös adiabatikus hűtéssel tehát még nagyobb hatékonyság, még optimálisabb csarnokklíma és kevesebb vízfelhasználás valósítható meg.
A kétlépcsős hűtés segítségével a befújt levegő hőmérséklete (EuroVent 35°C RH30%) esetén eléri 
a 19°C-ot, míg melegebb, szárazabb levegő esetén (38°C, RH20%) meghaladhatja az akár 17 °C-ot is.
144%-os
párolgási hatékonyság
60%-kal
alacsonyabb abszolút nedvességtartalom
30%-kal
kevesebb vízfelhasználás
90%-kal
alacsonyabb energiafelhasználás
IntrCooll - A jövő technológiája
Leginnovatívabb, legeneriahatékonyabb, karbonsemleges megoldásunk, az IntrCooll kétkörös adiabatikus léghűtő, új szintre emeli a párologtató hűtést.
Termékbemutató katalógus

Egykörös adiabatikus hűtés

Az egykörös (direkt) adiabatikus hűtés esetén a forró külső levegőt egy elektromotoros ventilátor segítségével, nedves párologtató hűtőbetéteken keresztül, kényszer áramoltatjuk. 
A betéteket egy keringető szivattyú folyamatosan nedvesíti, vizet juttatva a hűtő-párologtató betétek tetejéhez. 
Az így lehűlt levegőt ezután az épületbe fújjuk.

Az adiabatikus hűtés kiemelt előnyei

Kifogástalan beltéri levegőminőség
Az adiabatikus hűtés 100%-ban friss, szűrt külső levegőt használ az épület vagy a helyiség hűtésére. Az óránként többszörös (akár 6-8-szoros) légcsereszám, és a folyamatos friss levegő befújás intenzív légtisztító hatással bír, aminek következtében csökken a csarnokban lévő por és károsanyag koncentráció, valamint a szén-dioxid és szén-monoxid tartalom és nő az oxigéntartalom. Ez jelentősen javítja a beltéri levegő minőségét, különösen a folyadék-hűtős légkezelővel történő hűtéshez képest, amely gyakran a szennyezett beltéri levegőt keringeti vissza.
Optimális komfortos hőmérsékelt
A stabil hőmérséklet fenntartása a dolgozók komfortérzete és egészsége, valamint a legtöbb gyártófolyamat optimális, biztonságos működése szempontjából elengedhetetlen. A kétkörös adiabatikus hűtés mindenkor stabil belső klímát biztosít, egész évben 19°C alatt tartva a befújt, 25-26 °C között pedig 
a belső hőmérsékletet.
Ideális páratartalom
Az adiabatikus hűtési technológia segítségével akár 60%-kal alacsonyabb abszolút nedvességtartalom is elérhető a befújt levegőben, aminek eredményeként a relatív páratartalom is RH 50-60% között maximalizálódik. Ez elősegíti a vírusok elleni védelmet és biztosítja a torok, az orr, a szem és a nyálkahártya számára szükséges komfortérzetet. A megfelelő páraszabályozás következtében ráadásul csökken 
a különböző anyagok deformálódásának, a statikus feltöltődésnek, és a magas porterhelésnek az esélye is, tehát biztonságosabbá válnak az érzékeny gyártófolyamatok.
Klímasemleges, fenntartható működés
A kétkörös adiabatikus technológia a legkörnyezetbarátabb hűtési megoldás a Földön, hiszen vizet használ hűtőközeg-ként az olyan káros anyagok helyett, amelyek rendkívül kedvezőtlen hatással vannak az ózonrétegre és a légkör szén-dioxid tartalmára.

Mivel a kétkörös párologtató hűtés nagyon kevés villamosenergiát használ, a rendszer szén-dioxid-kibocsátása is rendkívül alacsony.A technológia így nem csupán megfelel, túl is szárnyalja a Párizsi Megállapodás vonatkozó, 2050-es célkitűzéseit és hatékony segítséget nyújt minden, zöld átállás előtt álló vállalatnak.
Energiahatékony
A kétkörös adiabatikus hűtés a bolygó legerősebb és leggyakrabban előforduló természetes hűtőközegét, a vizet használja a levegő hűtésére. A rendszer hűtési kapacitásának 95%-át a víz természetes párolgási folyamata biztosítja.

A folyamatot szabályozó ventilátornak 1 kWh villamos energiára van szüksége ahhoz, hogy 30-40 kWh hűtési teljesítményt és folyamatos szabad-szellőzést biztosítsanak.
Költséghatékony
A technológiával elérhető, akár 90%-os eneriga-megtakarítás, a minimális vízfogyasztás, illetve a rendszerek alacsony karbantartási igénye együttesen gondoskodnak a költséghatékony működésről, függetlenül attól, hogy megoldásaink milyen konstruckióban kerülnek telepítésre.

Nem elhanyagolható tény az sem, hogy a komfortos munkakörnyezet megteremtésével a dolgozók egészsége és teljesítménye is igazoltan javul, így a betegszabadságokkal járó költségek csökkennek, a termelékenység pedig javul.

Az adiabatikus hűtés hatékonysága különböző éghajlatokon

Mivel az adiabatikus hűtés a víz elpárolgásán alapuló fizikai folyamat, a különböző éghajlati viszonyok eltérő módon befolyásolják a pára-hűtés hatékonyságát. Minél melegebb és szárazabb egy éghajlat, annál jobb a párologtató hűtőrendszer teljesítménye.

Vannak az adiabatikus hűtésnek hátrányai?

Az adiabatikus hűtés növeli a páratartalmat?
A kétkörös (indirekt/direkt), illetve egykörös (direkt) hűtőrendszerek eltérő hatást gyakorolnak egy épület páratartalmára, amit érdemes figyelembe venni egy beruházás előtt. Míg az egykörös adiabatikus hűtési technológiákkal relatív magas, akár RH90%-os páratartalom is ki 
tud alakulni, innovatív, Oxycom szabadalom alatt álló kétkörös adiabatikus hűtési technológiánk akár 60%-kal alacsonyabb abszolút nedvesség-tartalmat is képes a térbe juttatni. Ezáltal a belső relatív páratartalom azonos belső hőmérséklet mellett RH10-20%-kal alacsonyabb is lehet.

Ez a gyakorlatban azt jeleni, hogy 27°C mellett, a belső relatív páratartalom RH50-60% között maximalizálódik.
A 40-60%-os páratartalom előnyei
  • megszűnik a nehéz levegő trópusi érzete
  • javul az effektív (szenzibilis) hőmérséklet, ezáltal a komfortérzet
  • csökken a szálló por koncentráció
  • csökken a vírusok terjedésének lehetősége

Fűtés és hővisszanyerés

Rendszermegoldásaink mind a négy évszakban gondoskodnak a csarnok megfelelő klímájáról. Ennek megfelelően a téli időszakban fűtésre is használhatók, akár újrahasznosított- vagy hulladékhőből is.

Megoldásaink többrétegű testreszabhatóságot és integrációt kínálnak, az energiafogyasztás csökkentése és a megújuló vagy hulladék energiaforrások hasznosítása mellett.

Hővisszakeverés

A különböző technológiákból, világításból és az emberekből származó hő természetes konvekciós áramlással a mennyezet felé emelkedik. A hővisszanyerő modullal ez a felhalmozódott meleg levegőt visszaforgatható a csarnok alsóbb rétegeibe. Ennek eredményeként a recirkulált levegő ismét hasznosul, a rendszer pedig egyenletes hőmérsékletet tart a csarnokban, előmelegített szellőztető-levegőt szolgáltat és garantálja a huzatmentes beáramlást.
A modulok két konfigurációban is elérhetőek: melegvíz-kaloriferrel vagy direkt expanziós (DX) klímagáz keringető kivitelben.
Speciális esetekben, saját fejlesztésű moduljainkkal az elszívott levegőből visszanyert energiát is tudjuk hasznosítani a fűtéshez, csökkentve ezzel a fűtési rendszer terhelését és növelve az általános hatékonyságot.

Hővisszanyerés

Kétkörös adiabatikus rendszereink szükség esetén hővisszanyerő modulokkal is kiegészíthetők, amelyek segítségével az elszívott levegőből visszanyert hőenergiát a befújt, külső hideg levegő előmelegítésére tudjuk hasznosítani.

Ezek a megoldások több kivitelben is elérhetők, így forgódobos, keresztáramú vagy közvetítőközeges modulok alkalmazására egyaránt van lehetőség.

Hőforrás

A fűtőkaloriferek bármilyen meglévő hőforrásra csatlakoztathatók, így például központi kazánnal, villamos- vagy gázkazánnal egyaránt kompatibilisek. A kaloriferek pedig szükség esetén monoblokk hőszivattyúkkal is elláthatók, amelyek képesek egy adott berendezés teljes kiszolgálására. Megoldásaink ezáltal nagyfokú testreszabhatóságot és rugalmasságot kínálnak a tervezésben és telepítésben.

Hulladékhő hasznosítás

A fentieken túl technológiáinkkal hulladékhő hasznosítására is képesek vagyunk. Ezek minden esetben egyedileg épített és tervezett rendszerek, hiszen a rendelkezésre álló lehetőségek csarnokonként eltérnek.
Igény esetén feltárjuk az adott csarnokban található hulladékhőforrásokat, ezekből pedig a megfelelő technológiák és berendezések bevonásával hőenergiát tárolunk és hasznosítunk újra fűtéshez. Ezek az egyedi megoldások kombinálhatók hővisszakeverő és -visszanyerő moduljainkkal, illetve hőszivattyúinkkal is.

Hőforrás

Hulladékhő forrása
A levegő kompresszorok hengerfejében található olaj a működés során sokszor rendkívül magas, akár 75 °C-os hőmérsékletre is fel tud melegedni.
Ez egyrészt negatív hatással van a kompresszor működésére, másrészt rengeteg nem hasznosuló hőenergiát termel.
Hasznosítás módja
Egy olaj-víz hőcserélővel, ~40 °C-os előremenő víz segítségével ezt az olajat le tudjuk hűteni 50 °C-ra. Ezzel együtt a bemeneti víz 70 °C-ra melegszik, az így felszabaduló hőenergiát pedig felhasználjuk a csarnok fűtésére.

Milyen előnyei vannak?

Energiahatékonyság
A levegő kompresszorok hengerfejében található olaj a működés során sokszor rendkívül magas, akár 75 °C-os hőmérsékletre is fel tud melegedni.
Ez egyrészt negatív hatással van a kompresszor működésére, másrészt rengeteg nem hasznosuló hőenergiát termel.
Rugalmas plug & play kivitel
A hővisszanyerő modul bármilyen hőforrásra rácsatlakoztatható (központi kazán, villamos kazán, gázkazán, stb.), hőszivattyúinkkal kiegészítve pedig teljes mértékben plug & play megoldást kínálnak.
Hőveszteség nélküli légcsere
A technológia lehetővé teszi, hogy a hidegebb időszakokban is hatékonyan szellőztessünk. A visszanyert hő segítségével az újra bevezetett levegőt előmelegíthető, ezáltal minimalizálni tudjuk a csarnok fűtési energiaigényét. A huzatmentes légáramlás pedig növeli a dolgozók kényelmét és a termelékenységét.
Túlmelegedés védelem
Az automatikus vezérlés megakadályozza a túlmelegedést, hiszen a rendszer mindig csak annyi energiát használ, amennyi a tér megfelelő hőmérsékletének fenntartásához szükséges.
AI-alapú vezérlés
Fejlett AI-alapú vezérlésünk valós időben figyeli az időjárást, ennek megfelelően pedig képes előre tervezni az energiaigénnyel. Így például a napenergiával termelt hőt el tudja tárolni későbbi felhasználásra a téli időszakban.

Szellőztetés

Rendszermegoldásaink mind a négy évszakban gondoskodnak a csarnok megfelelő klímájáról. Ennek megfelelően a téli időszakban fűtésre is használhatók, ami a megfelelő modul beépítésével akár hulladékhőből is megvalósítható.

Hogyan oldható meg a szellőztetés?

Természetes úton

A kétkörös adiabatikus hűtés a légkiszorításos hűtés elvén működik. Folyamatosan friss-hűvös levegőt fúj be a csarnokba, azt átkeringeti a belső térben, ami ékszerűen kiszorítja a bent kialakult szennyezett-meleg levegőt.

óránként 6-8 szellőztetés

légmosó funkció

Mesterséges úton

A kétkörös adiabatikus hűtés a légkiszorításos hűtés elvén működik. Folyamatosan friss-hűvös levegőt fúj be a csarnokba, azt átkeringeti a belső térben, ami ékszerűen kiszorítja a bent kialakult szennyezett-meleg levegőt.

kompakt, moduláris kialakítás

plug & play vezérlés

természet inspirálta, 
bionikus ventilátor-koncepció

rendkívül halk működés

megbízható, stabil működés

magasan szennyezett közegben is kiváló

nagy IP képesség
(por- és vízálló kialakítás)

alacsony fogyasztás

A szellőztetés előnyei

Tiszta, friss levegő
A megfelelő szellőztetés teljesen felfrissíti a beltéri levegőt és kiszorítja a megrekedt hőt, gázokat és gőzöket, a port, a káros anyagokat és a vírussal fertőzött aerosolokat egyaránt.
Fokozott biztonság
A szellőztetés a páratartalom szabályozásban és a hőterhelés kezelében is fontos szerepet játszik, ami az általános hatékonyság növelésén túl a biztonsági előírások betartásában is biztosítja.
Fenntartható működés
A fejlett technológiák használatával a vállalatok jelentős energiamegtakarítást érhetnek el és csökkenthetik környezeti terhelésüket.
Javuló dolgozói elégedettség
Tudományosan bizonyított tény, hogy az optimális szellőzés növeli a koncentrációs szintet és javítja az általános közérzetet.

Hővisszakeverés

A stabil hőmérséklet fenntartása a dolgozók komfortérzete és egészsége, valamint a legtöbb gyártófolyamat optimális, biztonságos működése szempontjából elengedhetetlen. A kétkörös adiabatikus hűtés mindenkor stabil belső klímát biztosít, egész évben 19°C alatt tartva a befújt, 25-26 °C között pedig 
a belső hőmérsékletet.

Energiatakarékos hajtás

Az Ökodesign irányelvnek (ErP) is tökéletesen megfelelő, fokozatmentes EC-motorok kivételes vezérelhetőséget kínálnak, így a ventilátorok mindig pontosan a szükséges teljesítményt adják le, csendes üzem és magas hatásfok mellett.
A fejlett hajtástechnológia emellett automatizált és teljesen intelligens rendszerekbe is könnyedén integrálható.

Intelligens vezérlés

A hajtással és ventilátorokkal tökéletesen összehangolt vezérléstechnikával, a légmozgatás akár globális hálózatba is kapcsolható, így olyan funkciók válnak elérhetővé, mint a távoli vezérlés, a valósidejű felügyelet vagy a prediktív karbantartás.

Stabil teljesítmény extrém körülmények között is

A magas IP-védettségnek (IP65) és a termikus túlterhelés elleni védelemnek köszönhetően ventilátoraink a legnehezebb körülmények között is stabilan üzemelnek

A technológiánk és a folyamatunk is innovatív!

1.
Energetic audit
2.
Thermodynamic simulation
3.
Indicative quotation
4.
Financing consulting
5.
Engineering design
6.
Final quotation
7.
Előgyártás 
és szerelés
8.
On-site installation
9.
Szervíz 
és támogatás
10.
Élettartam 
és monitorozás

Contact our experts!

Our experts will aid you in creating an optimal and sustainable working environment

Who have already opted for the oxyma solution

oxyma_tama
oxyma_toyo
oxyma_samsung
oxyma_mercedes
oxyma_pauker
oxyma_jabil
oxyma_thyssenkrupp
oxyma_filtrona
oxyma_otpbank
oxyma_cewe
oxyma_flex
oxyma_interplex
oxyma_lidl
oxyma_alkotas
oxyma_westend
oxyma_rafi
oxyma_harman
oxyma_folplast
oxyma_foxconn
oxyma_bosch
chevron-left
chevron-right

Contact us

oxyma@oxyma.hu
General questions: +36 (46) 999-689
1034 Budapest, Makovecz Imre u. 21. Fszt. 6.
Prior arrangement by telephone

3433 Nyékládháza, Ady Endre u. 49/A
Opening hours: 8:30-17:00

Follow us

Subscribe to our newsletter
Ask our team.
crossmenu