Az Oxyma négyévszakos, klímasemleges megoldásai dinamikusan alkalmazkodnak a szezonális igényekhez. Míg nyáron főként hűtik és párásítják a levegőt, addig télen fűtenek, az átmeneti időszakban pedig elsősorban szellőztetés és páraszabályozás révén biztosítják a megfelelő komfortot és termelékenységet.
85-90% várható hűtési és fűtési energiamegtakarítás
50-60% beltéri várható relatív páratartalom
25-26 °C állandó hőmérséklet egész évben
Évi 2 karbantartás, 15+ év várható élettartam
Hűtés és párásítás
Fűtés és hővisszanyerés
Szellőztetés
Hűtés és párásítás
Az adiabatikus hűtőrendszerek a víz elpárologtatásából nyerik hűtőteljesítményük 95%-át. Ez azt jelenti, hogy viszonylag kis mennyiségű víz felhasználásával is jelentős mértékű hőmérséklet-csökkenést tesznek lehetővé. 1 m³ víz elpárologtatásával 695 kW hűtőteljesítmény előállítására képesek.
A víz, mint hűtőközeg
A adiabatikus hűtőberendezések működésének alapját adó víz, a bolygó egyik legerősebb és leggyakrabban előforduló hűtőközegeként, kiemelkedően magas párolgáshővel bír. És minél magasabb párolgáshő jellemez egy anyagot, annál több hőt képes elnyelni a levegőből, amikor elpárolog.
A víz emellett egyéb pozitív tulajdonságokkal is rendelkezik, amik felbecsülhetetlen értékű erőforrássá teszik.
Nincs ózonbontó potenciálja
CO2 egyenértéke nulla
Nem mérgező
Nem robbanás veszélyes és nem gyúlékony
Nem gyorsítja a globális felmelegedést és az üvegházhatást
Párolgás közben visszakerül a természet körforgásába
Hogy működik az adiabatikus hűtés?
Az adiabatikus (vagy párologtató) hűtés a víz természetes párolgásának elvén működik. A hűtési folyamat során a víz egy légáramban elpárolog és vízgőzzé válik. Ehhez az átalakuláshoz energiára van szükség, melyet a víz hő formájában von el a levegőből, aminek eredményeként a levegő lehűl. Alkalmazás tekintetében két fő típust különböztetünk meg: egykörös, valamint kétkörös adiabatikus hűtést.
Szabadhűtés
A hűtésre persze az átmeneti évszakokban is szükség lehet, amikor a hűvösebb kinti levegő ellenére, az ablakokon besütő fény és a gépek működése következtében a beltéri hőmérséklet kellemetlenné válhat. A hagyományos légkondicionálókkal ellentétben, az Oxyma innovatív technológiái a kültéri hőmérsékletet természetes szabadhűtéssel használja, így pusztán ventilátor munkával hűti az adott helyiséget, a lehető legalacsonyabb inputenergia felhasználásával.
Egykörös adiabatikus hűtés
15-40%
Energiamegtakarítás
Az egykörös (direkt) adiabatikus hűtés esetén a forró külső levegőt egy elektromotoros ventilátor segítségével, nedves párologtató hűtőbetéteken keresztül, kényszer áramoltatjuk. A betéteket egy keringető szivattyú folyamatosan nedvesíti, vizet juttatva a hűtő-párologtató betétek tetejéhez. Az így lehűlt levegőt ezután az épületbe fújjuk.
A hűvös kiáramló levegő a párologtató betét hatékonyságától (azaz a párolgási hatékonyságtól) függően a nedves hőmérséklet 70-90%-ára hűthető le. A levegő 10-14°C-kal alacsonyabb (külső 36°C esetén 22,4°C) a környezeti hőmérsékletnél, de a relatív páratartalma magas (akár RH90%). Ezért a direkt (egykörös) adiabatikus hűtés nem ajánlott a munkahelyi és a lakókörnyezet hűtésére.
PreCooll - Nedvesítőfalas adiabatikus előhűtés
Egykörös (direkt) adiabatikus hűtési technológiával működik PreCooll adiabatikus előhűtő rendszerünk, amely bármilyen típusú léghűtéses kondenzátorra felszerelhető és fenntartható, hatékony módon kínál megoldást hűtési problémáira.
A kétkörös adiabatikus hűtés egy gépen belül kombinálja az (indirekt) párahűtési technikát és az egykörös (direkt) adiabatikus hűtést. Az első lépésben a víz párologtatása segítségével hideg keringetett vizet állítunk elő és egy levegő-víz hőcserélőben előhűtjük a levegőt, a második lépésben pedig a nedves párologtató betétekkel tovább hűtjük azt.
Mivel az első lépésében nedvességet nem adunk a rendszerhez, az eredmény jelentősen alacsonyabb hőmérsékletű és nedvességtartalmú levegő. A kétkörös adiabatikus hűtéssel tehát még nagyobb hatékonyság, még optimálisabb csarnokklíma és kevesebb vízfelhasználás valósítható meg.
A kétlépcsős hűtés segítségével a befújt levegő hőmérséklete (EuroVent 35°C RH30%) esetén eléri a 19°C-ot, míg melegebb, szárazabb levegő esetén (38°C, RH20%) meghaladhatja az akár 17 °C-ot is.
144%-os
párolgási hatékonyság
60%-kal
alacsonyabb abszolút nedvességtartalom
30%-kal
kevesebb vízfelhasználás
90%-kal
alacsonyabb energiafelhasználás
IntrCooll - A klímatechnika jövője
Leginnovatívabb, legeneriahatékonyabb, karbonsemleges megoldásunk, az IntrCooll kétkörös adiabatikus léghűtő, új szintre emeli a párologtató hűtést.
Az adiabatikus hűtés a természet erejét használja egy épület hűtésére, mégis sokkal energiatakarékosabb, mint a hagyományos légkondícionálók. A kétkörös adiabatikus IntrCooll EER-értéke akár 30-40 is lehet, ami 10-szer magasabb, mint a hagyományos légkon-dícionálóké. A hagyományos berendezések teljesítménye emellett 25°C felett drasztikusan csökken, ha szellőztetéssel vannak kombi-nálva, míg az adiabatikus hűtés a hőmérséklet emelkedésével egyre jobb teljesítményre képes, az energiafogyasztás növekedése nélkül.
Az adiabatikus hűtés kiemelt előnyei
Kifogástalan beltéri levegőminőség
Az adiabatikus hűtés 100%-ban friss, szűrt külső levegőt használ az épület vagy a helyiség hűtésére. Az óránként többszörös (akár 6-8-szoros) légcsereszám, és a folyamatos friss levegő befújás intenzív légtisztító hatással bír, aminek következtében csökken a csarnokban lévő por és károsanyag koncentráció, valamint a szén-dioxid és szén-monoxid tartalom és nő az oxigéntartalom. Ez jelentősen javítja a beltéri levegő minőségét, különösen a folyadék-hűtős légkezelővel történő hűtéshez képest, amely gyakran a szennyezett beltéri levegőt keringeti vissza.
Optimális, komfortos hőmérsékelt
A stabil hőmérséklet fenntartása a dolgozók komfortérzete és egészsége, valamint a legtöbb gyártófolyamat optimális, biztonságos működése szempontjából elengedhetetlen. A kétkörös adiabatikus hűtés mindenkor stabil belső klímát biztosít, egész évben 19°C alatt tartva a befújt, 25-26 °C között pedig a belső hőmérsékletet.
Ideális páratartalom
Az adiabatikus hűtési technológia segítségével akár 60%-kal alacsonyabb abszolút nedvességtartalom is elérhető a befújt levegőben, aminek eredményeként a relatív páratartalom is RH 50-60% között maximalizálódik. Ez elősegíti a vírusok elleni védelmet és biztosítja a torok, az orr, a szem és a nyálkahártya számára szükséges komfortérzetet. A megfelelő páraszabályozás következtében ráadásul csökken a különböző anyagok deformálódásának, a statikus feltöltődésnek, és a magas porterhelésnek az esélye is, tehát biztonságosabbá válnak az érzékeny gyártófolyamatok.
Klímasemleges, fenntartható működés
A kétkörös adiabatikus technológia a legkörnyezetbarátabb hűtési megoldás a Földön, hiszen vizet használ hűtőközeg-ként az olyan káros anyagok helyett, amelyek rendkívül kedvezőtlen hatással vannak az ózonrétegre és a légkör szén-dioxid tartalmára.
Mivel a kétkörös párologtató hűtés nagyon kevés villamosenergiát használ, a rendszer szén-dioxid-kibocsátása is rendkívül alacsony.A technológia így nem csupán megfelel, túl is szárnyalja a Párizsi Megállapodás vonatkozó, 2050-es célkitűzéseit és hatékony segítséget nyújt minden, zöld átállás előtt álló vállalatnak.
Energiahatékonyság
A kétkörös adiabatikus hűtés a bolygó legerősebb és leggyakrabban előforduló természetes hűtőközegét, a vizet használja a levegő hűtésére. A rendszer hűtési kapacitásának 95%-át a víz természetes párolgási folyamata biztosítja.
A folyamatot szabályozó ventilátornak 1 kWh villamos energiára van szüksége ahhoz, hogy 30-40 kWh hűtési teljesítményt és folyamatos szabad-szellőzést biztosítsanak.
Költséghatékonyság
A technológiával elérhető, akár 85%-os eneriga-megtakarítás, a minimális vízfogyasztás, illetve a rendszerek alacsony karbantartási igénye együttesen gondoskodnak a költséghatékony működésről, függetlenül attól, hogy megoldásaink milyen konstruckióban kerülnek telepítésre.
Nem elhanyagolható tény az sem, hogy a komfortos munkakörnyezet megteremtésével a dolgozók egészsége és teljesítménye is igazoltan javul, így a betegszabadságokkal járó költségek csökkennek, a termelékenység pedig javul.
Az adiabatikus hűtés hatékonysága különböző éghajlatokon
Mivel az adiabatikus hűtés a víz elpárolgásán alapuló fizikai folyamat, a különböző éghajlati viszonyok eltérő módon befolyásolják a pára-hűtés hatékonyságát. Minél melegebb és szárazabb egy éghajlat, annál jobb a párologtató hűtőrendszer teljesítménye.
Vannak az adiabatikus hűtésnek hátrányai?
Az adiabatikus hűtés növeli a páratartalmat?
A kétkörös (indirekt/direkt), illetve egykörös (direkt) hűtőrendszerek eltérő hatást gyakorolnak egy épület páratartalmára, amit érdemes figyelembe venni egy beruházás előtt. Míg az egykörös adiabatikus hűtési technológiákkal relatív magas, akár RH90%-os páratartalom is ki tud alakulni, innovatív, Oxycom szabadalom alatt álló kétkörös adiabatikus hűtési technológiánk akár 60%-kal alacsonyabb abszolút nedvesség-tartalmat is képes a térbe juttatni. Ezáltal a belső relatív páratartalom azonos belső hőmérséklet mellett RH10-20%-kal alacsonyabb is lehet. Ez a gyakorlatban azt jeleni, hogy 27°C mellett, a belső relatív páratartalom RH50-60% között maximalizálódik.
A 40-60%-os páratartalom előnyei
megszűnik a nehéz levegő trópusi érzete
javul az effektív (szenzibilis) hőmérséklet, ezáltal a komfortérzet
csökken a szálló por koncentráció
csökken a vírusok terjedésének lehetősége
Fűtés és hővisszanyerés
Rendszermegoldásaink mind a négy évszakban gondoskodnak a csarnok megfelelő klímájáról. Ennek megfelelően a téli időszakban fűtésre is használhatók, akár újrahasznosított- vagy hulladékhőből is.
Megoldásaink többrétű testreszabhatóságot és integrációt kínálnak, az energiafogyasztás csökkentése és a megújuló vagy hulladék energiaforrások hasznosítása mellett.
Hővisszakeverés
A különböző technológiákból, világításból és az emberekből származó hő természetes konvekciós áramlással a mennyezet felé emelkedik. A hővisszanyerő modullal ez a felhalmozódott meleg levegőt visszaforgatható a csarnok alsóbb rétegeibe. Ennek eredményeként a recirkulált levegő ismét hasznosul, a rendszer pedig egyenletes hőmérsékletet tart a csarnokban, előmelegített szellőztető-levegőt szolgáltat és garantálja a huzatmentes beáramlást.
A modulok két konfigurációban is elérhetőek: melegvíz-kaloriferrel vagy direkt expanziós (DX) klímagáz keringető kivitelben.
Speciális esetekben, saját fejlesztésű moduljainkkal az elszívott levegőből visszanyert energiát is tudjuk hasznosítani a fűtéshez, csökkentve ezzel a fűtési rendszer terhelését és növelve az általános hatékonyságot.
Hővisszanyerés
Kétkörös adiabatikus rendszereink szükség esetén hővisszanyerő modulokkal is kiegészíthetők, amelyek segítségével az elszívott levegőből visszanyert hőenergiát a befújt, külső hideg levegő előmelegítésére tudjuk hasznosítani.
Ezek a megoldások több kivitelben is elérhetők, így forgódobos, keresztáramú vagy közvetítőközeges modulok alkalmazására egyaránt van lehetőség.
Hőforrás
A fűtőkaloriferek bármilyen meglévő hőforrásra csatlakoztathatók, így például központi kazánnal, villamos- vagy gázkazánnal egyaránt kompatibilisek. A kaloriferek pedig szükség esetén monoblokk hőszivattyúkkal is elláthatók, amelyek képesek egy adott berendezés teljes kiszolgálására. Megoldásaink ezáltal nagyfokú testreszabhatóságot és rugalmasságot kínálnak a tervezésben és telepítésben.
Hulladékhő hasznosítás
A fentieken túl technológiáinkkal hulladékhő hasznosítására is képesek vagyunk. Ezek minden esetben egyedileg épített és tervezett rendszerek, hiszen a rendelkezésre álló lehetőségek csarnokonként eltérnek.
Igény esetén feltárjuk az adott csarnokban található hulladékhőforrásokat, ezekből pedig a megfelelő technológiák és berendezések bevonásával hőenergiát tárolunk és hasznosítunk újra fűtéshez.
Ezek az egyedi megoldások kombinálhatók hővisszakeverő és -visszanyerő moduljainkkal, illetve hőszivattyúinkkal is.
Példaeset hulladékhő hasznosításra
Hulladékhő forrása
A levegő kompresszorok hengerfejében található olaj a működés során sokszor rendkívül magas, akár 75 °C-os hőmérsékletre is fel tud melegedni. Ez egyrészt negatív hatással van a kompresszor működésére, másrészt rengeteg nem hasznosuló hőenergiát termel.
Hasznosítás módja
Egy olaj-víz hőcserélővel, ~40 °C-os előremenő víz segítségével ezt az olajat le tudjuk hűteni 50 °C-ra. Ezzel együtt a bemeneti víz 70 °C-ra melegszik, az így felszabaduló hőenergiát pedig felhasználjuk a csarnok fűtésére.
Milyen előnyei vannak?
Energiahatékonyság
A hővisszanyerés által jelentős mennyiségű energiát tudunk megtakarítani, hiszen drasztikusan csökken a külső fűtési energiaigény. Ez hosszú távon alacsonyabb üzemeltetési költségeket és kisebb környezeti terhelést jelent.
Rugalmas plug & play kivitel
A hővisszanyerő modul bármilyen hőforrásra rácsatlakoztatható (központi kazán, villamos kazán, gázkazán, stb.), hőszivattyúinkkal kiegészítve pedig teljes mértékben plug & play megoldást kínálnak.
Hőveszteség nélküli légcsere
A technológia lehetővé teszi, hogy a hidegebb időszakokban is hatékonyan szellőztessünk. A visszanyert hő segítségével az újra bevezetett levegőt előmelegíthető, ezáltal minimalizálni tudjuk a csarnok fűtési energiaigényét. A huzatmentes légáramlás pedig növeli a dolgozók kényelmét és a termelékenységét.
Túlmelegedés védelem
Az automatikus vezérlés megakadályozza a túlmelegedést, hiszen a rendszer mindig csak annyi energiát használ, amennyi a tér megfelelő hőmérsékletének fenntartásához szükséges.
AI-alapú vezérlés
Fejlett AI-alapú vezérlésünk valós időben figyeli az időjárást, ennek megfelelően pedig képes előre tervezni az energiaigénnyel. Így például a napenergiával termelt hőt el tudja tárolni későbbi felhasználásra a téli időszakban.
Szellőztetés
Az optimális levegőminőség és hőmérséklet közvetlen hatással van a dolgozók egészségére, a gyártófolyamatok biztonságos működésére, így közvetlenül a vállalat termelékenységére. A hatékony szellőztetés ezért ugyanúgy elengedhetetlen része egy csarnok gépészeti felkészültségének. Technológiailag fejlett, fenntartható megoldásaink e téren is segítenek a komfortos, energia- és költséghatékony folyamatok és munkakörnyezet kialakításában.
Hogyan oldható meg a szellőztetés?
Természetes úton
A kétkörös adiabatikus hűtés a légkiszorításos hűtés elvén működik. Folyamatosan friss-hűvös levegőt fúj be a csarnokba, azt átkeringeti a belső térben, ami ékszerűen kiszorítja a bent kialakult szennyezett-meleg levegőt.
óránként 6-8 szellőztetés
légmosó funkció
Mesterséges úton
Amennyiben a természetes úton történő szellőztetés nem elegendő (pl. kemencék környékén felgyülemlett többlet hőnél), a legkorszerűbb ventilálási technológiákkal javíthatunk a hatékonyságon.
kompakt, moduláris kialakítás
plug & play vezérlés
természet inspirálta, bionikus ventilátor-koncepció
rendkívül halk működés
megbízható, stabil működés
magasan szennyezett közegben is kiváló
nagy IP képesség (por- és vízálló kialakítás)
alacsony fogyasztás
A szellőztetés előnyei
Tiszta, friss levegő
A megfelelő szellőztetés teljesen felfrissíti a beltéri levegőt és kiszorítja a megrekedt hőt, gázokat és gőzöket, a port, a káros anyagokat és a vírussal fertőzött aerosolokat egyaránt.
Fokozott biztonság
A szellőztetés a páratartalom szabályozásban és a hőterhelés kezelében is fontos szerepet játszik, ami az általános hatékonyság növelésén túl a biztonsági előírások betartásában is biztosítja.
Fenntartható működés
A fejlett technológiák használatával a vállalatok jelentős energiamegtakarítást érhetnek el és csökkenthetik környezeti terhelésüket.
Javuló dolgozói elégedettség
Tudományosan bizonyított tény, hogy az optimális szellőzés növeli a koncentrációs szintet és javítja az általános közérzetet.
A légmozgatás terén is a legjobbat kínáljuk
Bionikus ventilátorkoncepció
A természet inspirálta, egyedülálló koncepciók hihetetlenül hatékony áramlást tesznek lehetővé, drasztikusan csökkentett zajképzés mellett. Utóbbinak köszönhetően az alkatrészkopás, így az üzemeltetési költségek is csökkenthetők, a ventilátorok élettartama pedig nő.
Energiatakarékos hajtás
Az Ökodesign irányelvnek (ErP) is tökéletesen megfelelő, fokozatmentes EC-motorok kivételes vezérelhetőséget kínálnak, így a ventilátorok mindig pontosan a szükséges teljesítményt adják le, csendes üzem és magas hatásfok mellett. A fejlett hajtástechnológia emellett automatizált és teljesen intelligens rendszerekbe is könnyedén integrálható.
Intelligens vezérlés
A hajtással és ventilátorokkal tökéletesen összehangolt vezérléstechnikával, a légmozgatás akár globális hálózatba is kapcsolható, így olyan funkciók válnak elérhetővé, mint a távoli vezérlés, a valósidejű felügyelet vagy a prediktív karbantartás.
Stabil teljesítmény extrém körülmények között is
A magas IP-védettségnek (IP65) és a termikus túlterhelés elleni védelemnek köszönhetően ventilátoraink a legnehezebb körülmények között is stabilan üzemelnek
A technológiánk és a folyamatunk is innovatív!
Lépjen kapcsolatba szakértőinkkel!
Kérje szakértőink segítségét az optimális és fenntartható munkakörülmények megteremtéséhez.
Ez a weboldal sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében. Néhány elengedhetetlen a webhely működéséhez, míg mások segítenek elemezni és javítani a felhasználói élményt. Kérjük, tekintse át lehetőségeit, és válasszon.
Ha 16 évesnél fiatalabb, kérjük, győződjön meg arról, hogy szülője vagy gyámja beleegyezését adta, a nem alapvető sütik használatához.
A beállításait bármikor módosíthatja, a további információkért az adatkezelésről, kérjük, olvassa el adatvédelmi szabályzatunkat. Beállításait később módosíthatja megváltoztathatja.
Ne feledje, hogy ha bizonyos típusú sütik, vagy szolgáltatások letiltása mellett dönt, az befolyásolhatja a webhely által nyújtott élményét és az általunk kínált szolgáltatásokat.
Az alapvető sütik és szolgáltatások biztosítják az oldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik és szolgáltatások a GDPR szerint nem igénylik a felhasználó hozzájárulását.
A statisztikai sütik és szolgáltatások felhasználási információkat gyűjtenek, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy betekintést nyerjünk abba, hogyan lépnek kapcsolatba látogatóink a weboldalunkkal.
A marketing szolgáltatásokat harmadik fél hirdetői vagy kiadói használják személyre szabott hirdetések megjelenítésére. Ezt a látogatók nyomon követésével teszik meg különböző weboldalakon.
Ez a kategória minden olyan sütit, domaint és szolgáltatást magában foglal, amelyek nem tartoznak a megadott kategóriákba, vagy amelyeket nem kategorizáltak.